Magamról

Kenéz-Radics Gábriel vagyok énekes zeneszerző szövegíró és vocal coach.

Jazz zongorát és éneket tanultam. Tanulmányaim után a zeneszerzés világába csöppentem, és mint ghost producer több mint 200 hazai popszám, zene (és)vagy szövegírójának tudhatom magam.

2007-ben kaptam egy felkérést egy énekstúdiótól, hogy férfi énektanárt keresnek. Igazából nem is akartam elvállalni, de életem legjobb döntése volt és azóta a tanítás a szenvedélyemmé vált. Azóta rengeteg tanítványom volt és méltán sokukra büszke lehetek.

MIT VESZÍTHETSZ ?

JELENTKEZZ MOST EGY INGYENES PRÓBAÓRÁRA

A HELY AHOL MINDEZ LÉTREJÖN 

 

AZ ÉNEKLÉS

Maga az eufória. Az önkifejezés egyik legösszetettebb művészeti ága.
Hiszen ha valaki az éneklést profi módon szeretné művelni, sokoldalúnak kell lennie.  A jó hallás elengedhetetlen, de természetesen ez fejleszthető.  Sokszor mondják azt, hogy valakinek jó hangja van… de mit is jelenthet ez a köznyelvben? Az emberek mikor dicsérőszavakat intéznek egy énekes felé, nem is sejtik, hogy micsoda hatalmas munka van egy ilyen hang mögött. Az orgánum egy adottság, amely az emberi hang színezetére és egyéniségére utal leginkább. Ez nem tanulható. De az összes többi összetevő igen. Tehát amikor jó hangunk van valaki szerint, és éppen énekelni hallott akkor, fogalma nincs arról mennyi énektechnikai gyakorlattal és színpadi
mozgás órával a hátunk mögött mertünk kiállni a színpadra.

A zene és az éneklés megnyugtatja a lelket, javítja a hangulatunkat, enyhíti az agyban és az izmokban lévő feszültségeket. Nyugtató, pihentető funkciója van, amely pozitív hatással van a szervezetre. Sokan használják arra a zenét és az éneklést, hogy enyhítsék egy nehéz nap fáradalmait.

Mivel az éneklés ellazítja egész izomzatunkat és erősíti immunrendszerünket, a szervezetünkben bizonyítottan emelkedik azoknak az anyagoknak a szintje,
amelyek fontosak a kórokozók elhárításában.

Az éneklés erősíti immunrendszerünket és stressz oldó hatású.
“Rezgésbe hozza” agyunkat és megnöveli életörömünket.

 

MI FOG TÖRTÉNNI AZ ÉNEKÓRÁN ?

Először is felmérem a hallásodat és a ritmusérzéked illetve
megvizsgálom, milyen állapotban van a rekeszizmod.

Nem kell félni. ezek nem orvosi vizsgálatok. Szimpla gyakorlatok, aminek a segítségével tájékozódom, hogy milyen legyen a testreszabott énekórád.

Ezután a feltérképezést követően beszélgetünk arról, hogy melyik stílus áll hozzád a legközelebb illetve kiválasztjuk az első megtanulandó számot, ami neked is tetszik, és tényleg megszeretnéd tanulni, és én is úgy gondolom 
hogy a jelenlegi képességeid alkalmasak rá.

Az óra menete és intenzitása tőled is függ, de én, megfoglak próbálni nagyon keményen edzeni. Igen jól hallottad edzeni. Mert ahhoz. hogy jó énekes váljon belőled rengeteg apró és nagyobb izmot kell fejlesztenünk. El sem hiszed, hogy az éneklés mennyire összetett feladat. Az elején nagyon nehéz lesz egyszerre mindenre oda figyelned és néha úgy fogod érezni, hogy képtelenség ennyi mindent teljesíteni. Az óra végére garantálom, hogy elfogsz fáradni. Ezt mind érted teszem, mert kemény munka nélkül nincs eredmény. De ha követed az utasításaimat és szorgalmas vagy a siker borítékolható.

Tehát először kimondottan rád szabott
énektechnikai gyakorlatokkal indítunk az óra első felében.

A második felében a választott dal részletes kidolgozása.

Hangról hangra betűről betűre. Először nem zenei alapra fogunk énekelni, ha nem én foglak kísérni zongorán, és így sajátítjuk el a dal legapróbb részleteit. Ezzel a módszerrel a TE hangod van fókuszpontban, és mivel hogy csak a zongorát hallod és magadat, sokkal jobban tudsz koncentrálni. Így sokkal könnyebb minden egyes
részletre kitérni és kidolgozni. Ezt nevezik korpetíciónak.

Amikor eljutunk arra a szintre, hogy biztos vagy a hangodban és kidolgoztuk az apró részleteket, csak utána jöhet a zenei alapra éneklés, és itt már előkerül a mikrofon is, aminek a használatára és megszokására szintén időt kell fordítani.

Ha már ez is komfortosan megy, jöhet a végső állomás a stúdió gyakorlat ahol is rögzítjük az énekedet. Ez nem csak arra való, hogy megmutasd majd a szüleidnek és barátaidnak, de szépen nyomon követhető lesz majd a fejlődésed, és egyre otthonosabban fogsz mozogni majd a számodra még szokatlan közegben.

ÁRAK ÉS CSOMAGOK

BASIC

ha kezdő vagy
28 000 Ft / 4 alkalom
  • 50 perces énekóra
  • hangképzés és a dalaid kidolgozása

MIDDLE

legjobb áron a legjobbaknak
32 000 Ft / 4 alkalom
  • 50 perces énekóra
  • hangképzés és a dalaid kidolgozása
  • Stúdió gyakorlat
  • Dalaid rögzítése
LEGJOBB ÁR

PROFI

a nagyot álmodóknak
38 000 Ft / 4 alkalom
  • 50 perces énekóra
  • Hangképzés és a dalaid kidolgozása
  • Stúdió gyakorlat
  • Dalaid rögzítése
  • Közös dalszerzés

KIEMELKEDŐ TANÍTVÁNYAIM

Az együtt írt dalunkkal  bejutott a Petőfi rádióba, és  első debütáló dala. már több mint százszor lement az országos rádióban. Azóta leforgatta hozzá a klipjét is, amit több mint 500 százezren néztek meg.

B NAGY RÉKA

Az Ének Iskolája 2015. évfolyam győztese.Ezt követően megnyert egy Litvániában megrendezett nemzetközi énekversenyt is. Azóta szerepelt a Shrek musicalben és a Sztárban Sztár + egy kicsiben.

JUHOS ZSÓFIA

EGY KIS ÍZELÍTŐ AZ ÓRÁKRÓL ÉS TANÍTVÁNYAIMTÓL

KAPCSOLAT

Kérdésed van ?

Close Menu